Nem csak nézni akarta, használni is
Lívia sokáig azt hitte, a klasszikus bútorokkal óvatosan kell bánni. Tetszett neki a gazdag formavilág, a fényes felületek és a hangsúlyos díszítés, de nem szeretett volna olyan tereket, amelyekhez az embernek kedve támad halkan lépkedni. Amikor azonban összeállt az esztergomi enteriőr, kiderült, hogy a látványos részletek és a hétköznapi kényelem nagyon is megférnek egymás mellett.
A fotókon jól látszik ez a gondolkodás: a hálószobában és az étkezőben is következetesen végigvitt, világos bézs–arany hangulat jelenik meg. Nem túl sokféle ötlet versenyez egymással, inkább egyetlen erős karakter ismétlődik különböző léptékben. Ettől lesz az összkép rendezett, még akkor is, amikor egy-egy részletfotó csak az ívelt vonalakat, a fogantyúkat vagy a tükröződéseket emeli ki.
A hálószobában a részletek tartják egyben a képet
A hálószobai fotókon több olyan bútor is feltűnik, amely nem része a most megadott terméklistának, de a biztosan azonosítható darabok így is sokat elmondanak a berendezésről. Az ágy mellett álló Leonardo éjjeliszekrény például nem nagy gesztusokkal dolgozik, hanem arányaival és részleteivel. A 636 mm széles, 408 mm mély és 525 mm magas méret az ágy mellett kényelmesen használható felületet ad, miközben a dekoratív front és a markáns fogantyú nem engedi, hogy teljesen háttérbe húzódjon.
Ugyanebben a szobában többször felbukkan a Leonardo ülőke is. Hol csak részben, hol egy fésülködőasztal elé tolva látszik, mégis fontos szerepe van: oldja a nagyobb bútorok komolyságát. A 570 × 420 × 500 mm-es darab pont olyan léptékű, amely nem zsúfolja tele a helyiséget, viszont kézenfekvően odakerülhet oda, ahol egy rövid megálló jól jön reggel készülődés közben.
A kevésbé látványos kényelmi háttér
Az egyik képen részben az ágy belseje is megfigyelhető, ezért említhető a 180 × 200 cm-es ortopéd, farugós ágyrács. Ez a fajta elem ritkán lesz egy enteriőr főszereplője, de éppen az ilyen csendes háttérmegoldások teszik teljessé a hálószobát. A látvány itt díszes, a használat viszont nagyon is földhözragadt: este lefeküdni, reggel kipihenve kelni.
Az étkező, ahol az ovális forma mindent összefog
Az esztergomi otthon legteljesebben fotózott része az étkező. Középpontjában a Leonardo Day ovális étkezőasztal áll, amely 1850 × 1065 × 780 mm méretű, és 2300 mm-re bővíthető. Ez az a tulajdonság, amely a mindennapokban sokkal fontosabb, mint elsőre hangzik. Másképp működik egy nyugodt reggelihez, és másképp akkor, amikor a desszertnél már senki nem akar elsőként felállni.
Az ovális forma ráadásul nemcsak látványos, hanem barátságos is a térben. Lágyítja a kompozíciót, könnyebbé teszi a körbejárhatóságot, és jól illeszkedik a klasszikus vonalvezetéshez. Körülötte a Leonardo Day székek sorakoznak; a fotón hat darab látható. A 560 mm széles, 550 mm mély és 1070 mm magas székek magas háttámlája ünnepélyesebb tartást ad az étkezőnek, a kárpitozott felületek pedig vizuálisan is puhítják a fényes, dekoratív bútorokat.
Tálalásra, tárolásra, megmutatásra
Az étkező reprezentatív oldala a Leonardo Day 4-üvegajtós tálalószekrényben jelenik meg a leglátványosabban. A 1740 mm széles, 460 mm mély és 2220 mm magas vitrines darab magas arányával, ívelt üvegajtóival és gazdag felső díszítésével egyértelmű fókuszpont. Nem egy eldugott tárolóbútor, hanem olyan elem, amely köré a helyiség karaktere is felépül.
Ehhez kapcsolódik a Leonardo Day 4-ajtós tálalószekrény 1 fiókkal, amely 1740 × 460 × 850 mm méretben ad alacsonyabb, tömörebb ellenpontot. Egy ilyen darabnál könnyű elképzelni a gyakorlati oldalát: felül marad hely egy szervírozáshoz előkészített felületnek, belül pedig elférnek azok a dolgok, amelyeknek jobb, ha nincs mindig szem előtt a helyük.
A kompozíciót a Leonardo Day széles tükör fogja össze. 1470 mm széles és 1060 mm magas, így nem csupán kiegészítő, hanem önálló fali hangsúly. A tükröződés itt nem puszta dísz: fényt visz a kompozícióba, és tovább erősíti azt a világos, ünnepélyes hangulatot, amely az egész összeállítást jellemzi.
Klasszikus, de nem távolságtartó
Ebben az esztergomi otthonban az a legérdekesebb, hogy a klasszikus stílus nem múzeumi távolságból jelenik meg. A bútorok kétségtelenül hangsúlyosak, mégsem öncélúak. Az éjjeliszekrény valóban az ágy mellé való, az ülőke tényleg leülésre hív, az asztal körül pedig nem díszletként állnak a székek.
Lívia döntésében valószínűleg ez volt a legjobb arányérzék: nem visszafogni akarta ezt a világot, hanem jól elosztani benne a szerepeket. Így lett a díszes részletekből nem túl sok, hanem éppen elég.
